6. Fejezet - Titkok hálójában

  Három érzés versenyezik bennem. A csalódottság, mivel mégiscsak a saját bátyja rabolt el engem, a boldogság, hogy végre láthatom és rám talált. Talán ki is tud innen vinni. Viszont, ami a legerősebb érzés, a gyűlölet.

   - Tudom mire gondolsz. Felejtsd el! A lány itt marad! - ejt ki minden egyes szót erőteljesen Damon, miközben közel sétál Stefanhoz.
   - Nem marad itt! Elviszem. Haza, hozzájuk! - kiálltja vissza amolyan válaszul Stefan, majd megragadja a karom gyengéden, vigyázva, nehogy megszorítsa.
   - Gyere - suttogja és már vezet is az ajtó fele.
   - Azt mondtam itt marad! - ordít tele torokból Damon, majd ököllel megüti Stefant, amit ő azonnal viszonoz is.
   - Elhallgass! Te is olyan vagy, mint... - gyengül el Stefan hangja, majd teljesen elhalkul.
   - Mint Eva? Ezt most úgy értsem, hogy csak magamra gondolok? Hát nem. Én most Evelynre gondolok és arra, hogy boldog legyen.
   - Szerinted ez neki a boldogság? Hogy bezárod ide, mint egy bűnözőt? Te nem vagy normális! Súlyos eset vagy!
   - Idefigyelj, öcsi...

5. Fejezet - Felismerés

   Feláll és felém közeledik. Moccanni sem bírok, viszont ő csak jön felém hatalmas mosollyal az arcán. Ki ő? És miért volt olyan ismerős, míg háttal ült nekem?
   - Eva? Hogyan? Ez lehetetlen! - szól hozzám kedvesen.
   - Elnézést. Összekever valakivel. A nevem Evelyn és nem Eva. Sajnálom.
   - Miért tagadod le magad? Hát már meg sem akarod ismerni a régi jó barátodat? - simítja végig az arcom, majd a keze megáll a vállamon.
   - Mint már mondtam, a nevem Evelyn. Nem tudom kicsoda az az Eva, de nem is érdekel. Kérem vegye le a kezét rólam! - lököm le magamról, mire ő megragad és kivisz a Grillből.
   - Maga megőrült? Hagyjon békén! Engedjen el most azonnal!
   - Te most velem jössz! - jelenti ki durván, majd belök egy autó hátsóülésére és rám zárja az ajtókat.

   - Mi? Hol vagyok? - nyitom ki a szemeimet. Körülnézek, de minden idegen. Egy nagyon tágas szobában vagyok, ami gyönyörűen be van rendezve mindenféle régies bútorokkal és díszekkel. Gyönyörű hely.
   - Tessék! Idd meg. Jót tesz - ad a kezembe egy pohár teát, amit én rögtön szembe is öntök vele.
   - Idd meg te, ha tetszik.
   - Na idefigyelj, kislány. Amíg itt vagy velem, addig hálával kell felém fordulnod - hajol közel hozzám.

4. Fejezet - Emlékburok

   - Mi? Mi történik? Ki az? Hagyjál! - sikítozok, miközben Bonnie próbál nyugtatni.
   - Csak én vagyok az, Eve. Nyugi, én vagyok az. Matt - fordít magával szembe a fiú.
   - Matt! Jézusom, annyira megijesztettél - ölelem át szorosan.
   - Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. Nem gondoltam, hogy ennyire megilletődsz majd.
   - Csupán el voltam gondolkodva. Nem a te hibád - nyugtatom le a magát okoló fiút, aki egy mosolyt dob oda nekem. Ekkor jut eszembe, hogy miért is vagyok ott ahol. Gyorsan megfordulok, hátha láthatom még az alakot, akivel Stefan beszélt, de persze már az autó sincs a helyén, ami nem meglepő, hiszen sokáig vinnyoghattam.
   - Hazavihetlek titeket? Caroline is mindjárt jön. Mehetnénk négyesben, mint régen, csak most kocsival.
   - Caroline megérkezett - szól közbe Caroline, miközben sétál le a lépcsőn.
   - Nos? Mehetünk? - pattan ki a bőréből Matt. Bonnieval egymásra nézünk, majd amolyan "miért ne?" tekintettel beleegyezésképpen bólintunk.
   Az autóhoz érve Caroline furcsamód a hátsóüléshez veszi az irányt, amit Bonnie nem bír ki nem szóvá tenni: