1. Fejezet - Újrakezdés

    "Kedves Naplóm! 

Ma ismét nekivágok az iskolának három hónap után, ugyanis ma lesz az első tanítási nap. Nagyon szeretnék már találkozni Caroline-nal és Matt-tel, de legfőképp Bonnieval, mivel egész nyáron a nagymamájánál volt, ahol még térerő sincs, ezért nemhogy találkozni, de még telefonon beszélni sem tudtunk. Sok lesz a bepótolnivaló és főleg a mesélnivaló. Legalábbis az ő részéről. Én ugyanis idén nyáron sehol sem voltam. Néha kisétáltunk a patakhoz Pete-tel, esetleg elmentünk a Grillbe Matt-tel, vagy moziba Caroline-nal de amúgy semmi különös. Itthon ültem és TV-ztem, ami aztán ultra unalmas volt.
Allítólag új töritanárunk lesz, mivel Mr. Tanner külföldre költözött. Fura lesz nélküle, de azért kiváncsi is vagyok az új alakra. Nem mellesleg ma van anya halálának évfordulója. Ma pontosan egy éve, hogy a rendőrök holtan találták az erdő kellős közepén, ugyanis vadállat támadás volt. Az állat rettenetesen széttépte anya testét, amit a mai napig nem tudok elfelejteni. Akkoriban a látványától napokig rémálmaim voltak, amik mostanra szerencsére megszüntek. Minden nap gondolok rá, a mosolyára, a vicceire és legfőképp arra, mennyire is aggódott mindig értem, ami akkor persze idegesített, de most rettentően hiányzik. Most viszont inkább megyek is öltözni, hanem még a végén elkések már az első napon."

   - Jó reggelt papa! Hogy aludtál? - köszöntöm a már konyhában serte-pertélő aput.
   - Jó reggelt! Nem kellene már a suli felé tartanod? - neveti el magát.
   - Pete merre van? Nem úgy volt, hogy együtt megyünk? - nézek körül.
   - Ő már elment. Tylerrel. Érte jött kocsival - jelenti ki könnyedén, miközben én majdnem szívrohamot kapok. Tyler és Pete? Mi a fene? 
   - Tyler? Pete? Kocsi? Együtt? Mármint egy kocsiban? Tessék? Jól hallom?
   - De még mennyire! Inkább örülnöd kéne, hogy végre jól kijönnek egymással. 
   - Te most viccelsz, ugy-e? Persze, örülök én neki, csak ez picit fura. Azt hiszem nem is picit.
   - Még sokáig ájuldozol itt? Nem szeretnél benézni a suliba? Még ma!
   - Te most kiraksz a házból? - duzzogok.
   - Gyerünk! - ezzel egy puszit nyom a homlokomra, amivel én már indulhatok is ki az ajtón.
   
   Friss őszi illat csapja meg az orrom. Ahhoz képest, hogy ősz van, eléggé jó idő van, a madarak még mindig csiripelnek és repkednek. Kis idő után már meg is érkezek a sulihoz. "Mystic Falls High School". Már nem sokáig látlak, pontosabban egy évig. Bekullogok a folyosóra, ahol azonnal megpillantom Bonnie hullámos fürtjeit. Hátulról megközelítem és játékosan eltakarom a szemeit, miközben ő azonnal kitalálja ki vagyok.
   - Eve! - ölel meg szorosan.
   - Jézusom Bonnie! Már annyira hiányoztál! - ölelem vissza őt szorosabban.
   - Te is nekem! Annyi mesélnivalóm van! Egy élet kevés ahhoz, hogy mindent el tudjak mondani neked.
   - Lesz időd, nyugi - nevetem el magam
   - Az ott..? - mutat hirtelen a hátam mögé.
   - Carolne - fejezem be a mondatot.
   - Szőke!? - kiállt fel Bonnie.
   - Hát, jobb a múltkori vörösnél - jelentem ki egyértelműen.
   - Hallottátok az új hírt, lányok?
   - Neked is szép reggelt, Caroline! - köszön "vissza" Bonnie, amire akaratlanul is elmosolyodom.
   - Milyen új hír? - kérdezem tőle, mintha tényleg érdekelne.
   - Új osztálytársunk lesz! Állítólag pasi és nagyon szexi!
   - Caroline vadászni keszül... - szól közbe Matt gúnyosan a hátam mögül.
   - Hahaha! Az óriási mókamester is megérkezett - játsza a durcit Caroline, miközben mindenki tudja, hogy Mattnek nagyonis igaza van.
   - Matt! - kiálltunk fel egyszerre Bonnieval.
   - Az egyedüli - poénkodik Matt, miközben egy ismerős hang csendül fel, méghozzá a csengő. Becsengettek. Törire. Nos, legalább hamar túlesünk az ismerkedősdin. 

   Az osztályba érve elfoglalom a helyem Bonnie és Caroline között. Caroline hátamögött üres a pad, ami után pedig Matt ül. Mindig is szeretett leghátul ülni, míg nekünk jó a harmadik pad is. Viszont egyvalami rögtön megütötte a szemem. Nincs itt egy új arc sem, tehát a srác késik. Nem túl jó benyomás így elsőre. Gondolataimból a hirtelen csend zakkantott ki. Ilyen csend utoljára akkor volt, amikor az igazgatónő bejött hozzánk két éve, amikor ugyanis Tyler döglött patkányokat meg egereket hozott be és azokat dobigálta szét. A legrosszabb ebben az volt, hogy az egyik Caroline székére esett. Na akkor tört ki igazán a III. világháború. Szóval, most is pontosan ilyen csend van, viszont most azért, mert a kiváncsiság és a "jóneveltség" erősebb a szokásos zajongásnál. Mindenki mereven bámul az ajtóra, hogy végre megpillanthassák az új tanárt. Fekete ing, sötét farmer, fekete sima sportcipő. Ezt az összeállítást lehet észrevenni először és csak utána az arcot. 
   - Szerbusztok. Az új történelemtanár vagyok. A nevem Alaric Saltzman - jelenti ki egy mosollyal megtoldva és jól odafigyelve minden hangra. Valóban ő lenne az új tanár? Na ne! Nem lehet idősebb harmincnál. Bonniera pillantok, mire ő vissza rám. Értetlen arccal nézünk egymásra, mire Caroline suttogva megszólít:
   - Új áldozat... - kacsint egyet, majd a tanárra mered, aki végig minket nézett.
   - Ne hozz zavarba kisasszony! - vágja a zavarodottat, mire Caroline szégyenében rákvörös fejjel próbál mentegetőzni, de ezt már úgysem tudja kimagyarázni. Ekkor kopogás hallatszik, majd egy ajtónyikorgás. Enyhén felzselézett barna haj, barna szemek, vöröses ajkak, imádnivaló stílussal megbolondítva. 
   - Elnézést a késésért. Az új diák vagyok - ejti ki gyöngéden a szavakat.
   - Hogy hívnak késő kása? - kérdezi humorosan de nem haragosan Mr. Saltzman.
   - Stefan Salvatore vagyok, uram! - villogtatja meg gyönyörű mosolyát. Jézusom, ne! Inkább hallgass el s csukd be a szád! Caroline-nak most az egyszer igaza volt.
   - Ülj csak le te kis úriember - neveti el magát kedvesen, mire az új srác már kullog is az egyetlen szabad helyhez, Caroline hátamögé. 
   -Khm khm khm... - szól közbe Mr Saltzman, miközben rám néz. Észre sem vettem, hogy mindvégig a fiút nézem.  Na most leégtem rendesen.
   - Egyetlen kérésem van, tegyetek ki a padotokra egy cetlit a keresztnevetekkel, hogy könnyebb legyen a dolgunk, nameg ha nem szeretnétek, hogy elkereszteljelek benneteket "hé, te ott" vagy "khm khm kisasszony"-nak - néz rám ismét kedvesen mosolyogva, mire én picit elvörösödök. Mikor már mindenki készen van a kis feladattal, kezdődhet igazán az óra.
   - A mai órát úgy képzeltem el, hogy ti kérdéseket tehettek fel nekem, amikre persze válaszolok, hogy jobban megismerjetek. Tehát, várom őket - ezzel felül félig a tanári pultra és karba tett kézzel várja a Mindenhatót. 
   Több sem kellet, máris az egekben szállnak a kezek. Egyik kérdés jön a másik után, igazi kérdés-cunamit létrehozva. A legégőbb kérdés mégis utoljára marad, amelynek a gazdája Caroline. Miután fölszólítják már fel is teszi a kérdését picit sem szégyenkezve.
   - Kérem, ne értse félre a kérdésem, de mennyi idős? - Tessék? Ez most komoly? Persze, engem is érdekel, de nem ennyire!
   - Vártam már ezt a kérdést. Tudtam, hogy nem szabadulok tőle - kuncog. - Huszonhét. Pontosabban holnap leszek huszonhét, épp ezért szerettem volna mindenkit meghívni, holnap estére a Grill-be. Természetesen én fizetek. Na? Ki jön el, kire számíthatok? - a Grillbe? Már első óra után? Te jó ég! 
   Mindenki a levegőbe emeli a kezét, kivéve két ember. Én és Ő. Stefan. 
   - Ti miért nem jöttök el? Jó buli lesz, ígérem, még billiárdozni is fogok, ha szeretnétek, de figyelem, én nyerek! - neveti el magát, mire Caroline is kuncogni kezd.
   - Mostanában nem igazán az én műfajom a bulizás - vágom rá már-már suttogva. Ekkor veszem észre, hogy Stefan figyelme csak rám szegeződik. Gyönyörű szemei vannak, de most mintha csodálkozva nézne rám, mintha zacskó lenne a fejemen. Picit elszégyelve magam, előre nézek, vissza a tanárra, majd a semmibe meredek.
   - Evelyn. Kérlek. A kedvemért gyere el. Csak egy este, hiszen születésnapom lesz. Apropó, félreértés ne essék, azért hívlak benneteket, mivel csak tegnap költöztem ide, így senkit sem ismerek még. A másik dolog pedig, hogy ti vagytok az egyetlen osztály, akiket tanítok.
   - Esetleg benézek valamikor - fejezem be a témát.
   - És te, Stefan? - próbálja kiolvasni a cetlin lévő írást, ami nagyon hasonlít a régi idők írására. Mindig is csodáltam azokat, akik ennyire gyönyörűen formálják a betűket.
   - Nem tudok elmenni - fejezi ki magát szerényen. - Programom lesz, amit nem mondhatok le.
   - Programod - ismétli meg. - Rendben, megértem, de ha hamarabb végeznél, szívesen várunk téged is - Stefan bólint egyet, amire ki is csengettek. - Tehát, mindenkit várok temérdek szeretettel holnap hétkor a Grillben. A holnapi viszont látásra! - és ezzel már ki is viharzott a teremből.

   - Miért nem? Légyszi légyszi! Jó móka lesz, igérem! Ha nem, akkor... egy hétig lemondok a pasizásról! 

   - Caroline! Mint mondtam, esetleg benézek, ami azt jelenti talán. És valljuk be, úgysem tennéd meg - küldök neki egy kacsintást, míg a szekrényembe pakolom a könyveim és kiveszem a dzsekim meg a táskám.
   - Na jó, bevallom. Na de akkor eljössz? - váltja át ismét a témát.
   - Helló, csajok - köszön Matt. - Caroline, elrabolhatlak egy kicsit? Az igazgatónő kéret minket.
   - Megyek is! Pú, Eve! - az ő nyelvén a "pú" csupán annyit jelent: puszi.
   - Szerbusz, Eve! - kacsint rám Matt.
   - Sziasztok! - eközben már megyek is a lépcső felé, ami a kijárathoz vezet. Mikor már csak három lépcsőfok van hátra, Bonnie utánamkiállt, mire én meglepettségemben automatikusan megfordulok a hang irányába, így a lábaim elhagyják a stabil talajt. Csak várom, hogy mikor landolok a földön, amikor hirtelen két kar vesz körül és egy gyönyörű szempár néz le rám. 

1 megjegyzés:

  1. Drága RoRo!

    Köszönöm a díjat, igazán boldoggá tettél vele. :)

    A történeted érdekes, kicsit talán túl sok benne a természet feletti momentum: tanár hívja a diákokat vacsorázni (hm... miénk miért nem vitt el minket? :( ), jön a „sablon”, hogy új diák és a főszereplő beleszeret, meg ilyen apróságok. Egyébként nincs vele gond, csak nem az én világom. :)

    További sok sikert kíván:
    | Nina

    VálaszTörlés

Lydia Land of Grafic