3. Fejezet - Borzongás

   Egyszerűen nem akarok hinni a szememnek. Ilyesmi nem létezik. Csak káprázna a szemem? Nem, hiszen ez a valóság. Tényleg a valóság, de mégis, ez hogyan lehetséges?
   - Bonnie - suttogom annyira halkan, hogy csak én hallhatom.
   Amit én félelemmel és aggodalommal tele bámulok, azt Pete csodálattal és érdeklődve nézi. Lehetetlen.
   - Mi a...? - szalad ki a számon hangosan. Ezt már ők is meghallják és félbehagyják a dolgot, majd felém néznek.
   - Eve! Eve, mi csupán... - próbál magyarázkodni Bonnie.
   - Ezt nem lehet megmagyarázni, Bonnie. Láttam, amit láttam. Pete tenyere tűzben égett. Ezt hogyan lehet megmagyarázni? - tör fel belőlem a mélyen lappangott düh.
   - Figyelj, Evelyn. Én sem tudom hogyan, de először egymagamban próbálkoztam. Nagyon akartam, hogy bekapcsolódjon a TV és ha hiszed, ha nem, sikerült. Csupán koncentrálással. Majd később feljött Pete, hogy jó éjt kívánjon, de pontosan akkor lépett be, amikor azon voltam, hogyan lehet felemelni egy palackot anélkül, hogy hozzáérnék. Végül ez is sikerült. Petenek ez nagyon tetszett, így kísérletezni kezdtünk. Ide jutottunk. Meg tudtam gyújtani a kezét a szabad akaratommal, anélkül, hogy ez fájna neki. Figyelj, én sem tudom mi ez az egész, de nagyon furcsa. Tudom, most bolondnak gondolsz, de láthattad! Ha szeretnéd bebizonyítom még valamivel - néz mélyen a szemembe Bonnie. Nem tudom mit gondoljak. Egyszerre félek tőle, de meg is értem őt. Viszont, hogyan lehetséges ez? Az ilyesmi a mesékben egyértelmű dolog, de a valóságban?

   - Eve, mind igaz amit mondott. Kérlek ne félj tőle. Először én is megijedtem, de aztán, mint látod, támogattam. Kérlek ne fordulj el tőle, nem bolond. Ez... - keresi a megfelelő szót Pete, mire én rávágom azt:
   - Szörnyű! Ez nem lehet igaz, de... - itt elcsuklik a hangom, de mégis folytatom nyugodtságot színlelve. - Figyelj, Bonnie. Melletted állok, tudod jól. Igen, megijesztettel most, ez tény, de nem foglak magadra hagyni. A legjobb barátnőm vagy és szeretlek. Számíthatsz rám és a támogatásomra bármikor, így most is - ölelem át a kis porcelánbabának tűnő Bonniet.
   - Köszönöm - ölel vissza. Már jó ideje ölelkezhetünk, amikor Pete konkrétan fejbevág egy párnával:
   - Fejezzétek már be! Fontosabb dolgunk is van - na igen, nem is ő lenne.
   - Na halljuk, ha már félbeszakítottad az érzéki pillanatunkat - neveti el magát Bonnie, mire én is elmosolyodok.
   - Megtudni, hogy mi ez az egész. Ami délután volt a nappaliban és most ez - próbál oktatni bennünket, ami nem igazán megy neki.
   - Rendben legyen, - szólal meg végül Bonnie - de nem ma. Most inkább aludjunk, holnap majd intézkedünk. Rendben? Na jó éjt! - köszön el Pete-től kedvesen nevetgélve, utalva, hogy most már kimehet.
   - Legyen. Jó éjt - ezzel már csukódik is az ajtó.

   - Most komolyan. nem vagy kíváncsi? Most, hogy jobban belegondoltam, ez csodálatos. Bármit megtehetsz. Talán még a bosszú is könnyebb így - kacsintok huncutul Bonniera, miközben kilépünk a bejárati ajtón a friss levegőre.
   - Nem tudom. Kíváncsi is vagyok, meg nem is. Félek is, meg nem is. Nem tudom elmagyarázni ezt az érzést - néz rám ártatlanul.
   - Csupán félsz az igazságtól. Ennyi az egész. Ami, valljuk be, érthető is, de amíg itt vagyok melletted, addig nem kell félned, rendben? - küldök neki egy mosolyt, amit ő viszonoz is.
   Most valahogy nem tűnik annyira hosszúnak az út a suliig, mint máskor. Talán csak azért, mert a téma sokkal érdekesebb, mint bármikor máskor ezelőtt. Mikor a bejárathoz érünk Bonnie lelassít, megáll, majd megszólal alig hallhatóan:
   - Eve, kérlek ne szólj a tegnapiról senkinek, még Mattnek se.
   - Ez természetes. Na de... Stefan? - próbálom kissé szerényen megkérdezni.
   - Az esti történetre gondolsz? - kérdez vissza, amire én csupán bólintok egyet röviden - Úgy érzem benne megbízhatunk. Nem tudom miért, vagy, hogy hogyan, de így érzek. Igaz, egy napja ismerem csupán, de ez elég volt ahhoz, hogy leszűrjem a lényeget. Rendes, kedves, megbízható és segít a bajban. Ott volt mellettem és a legrémisztőbb pillanatban sem hagyott ott. Egy percig sem mondta azt, hogy őrült vagyok, amiért az megtörtént, sőt. Elmondhatod neki, vagy inkább tudod mit? Együtt mondjuk el neki, még ma. De, hogy teljesen őszinte legyek, még egy dolgot leszűrtem ez alatt a rövid idő alatt, legalábbis ami az órákat és a szüneteket illeti, ugyanis minden percben téged figyelt, Eve. Nem mondhatod, hogy nem vetted észre, hiszen te is sokszor figyelted őt - kacsint rám, miközben én próbálom elrejteni a piruló arcomat.
   - Nem mondom, hogy nem szimpatikus, mert az, de ennyi az egész - hazudtam, de persze ő is tudja ezt. A helyzet az, hogy Bonnie mindig tudja, hogy mikor hazudok és mikor nem. Már minden figurámat ismeri, de persze ez fordítva is igaz.
   - Na jó, nem nyaggatlak ezzel, mert még a végén a vérvörös rózsák is megszégyenlik magukat melletted - kuncog, majd kinyitja az ajtót és bemegy rajta, egyenesen a lépcsőhöz kanyarodva; én meg persze követem őt.

   - Sziasztok, csajok! - köszönt kedvesen Matt két puszi kíséretében.
   - Szia, Matt - köszönünk vissza szinte egyszerre Bonnieval.
   - Helyzet? - kérdezi, miközben az osztály felé tartunk.
   - Minden a régi - felelek nyugodtan. - Na és nálad?
   - Ugyanaz.
   - Miért hivatott tegnap benneteket a diri? - csapok le rá.
   - Hahaha. Már vártam ezt a kérdést - neveti el a végét. - Mi fogjuk szervezni a Halloween-bált, amire persze ti is el kell jönnötök és remélem be is segítetek nekünk.
   - Persze, hogy besegítünk. Kérnetek sem kell. Ez csak természetes - nyugtatja Bonnie.
   - Rendben. Végeztem. Mehetünk - csukom be a szekrényem ajtaját és már indulok is a terem felé. Ismét történelemmel kezdünk, biztosan ma is szóba kerül az esti szülinapozás. Nem tudom megérteni ezt a tanárt. Túlságosan furcsa, hogy már első nap elhív minket a szülinapjára. Mintha már pár éve ismernek minket.
 
   Miközben beérek a terembe, szorgalmasan körülnézek, de sehol sem látom őt. Biztosan ismét késik. Hát, így nem fogja egyhamar megkedveltetni magát Mr. Saltzmannal. helyet foglalok, amikor hirtelen Caroline terem előttem.
   - Pú, Eve! Mi újság? - nyom két puszit az arcomra, amit persze viszonozok is.
   - Semmi különös - válaszolok egyhangúan. Miért kérdezi meg mindenki ezt? Mintha tudnák, vagy legalább sejtenék, hogy történt tegnap valami, de persze nem tudnak semmiről semmit. Caroline leül a helyére és érdekes módon nem egy tükröt, szájfényt vagy bármi festéket vesz ki a táskájából, hanem egy könyvet. Rögtön megszúrja a szemem, hogy nem most kezdte el a könyvet olvasni, mivel a jelző, már középtájt van. Felé fordulok és csendesen megkérdezem:
   - Milyen könyv ez?
   - A címe "Borzongás". Nagyon jó kis könyv.
   - "Borzongás" - ismétlem meg halkan. - Na és miről szól eddig? - kíváncsiskodom, hiszen mégiscsak először látok Caroline kezében könyvet. Az meg csak bónusz, hogy olvassa is. Kiváncsi vagyok, hogy mi lehet az a téma, ami ennyire leköti a figyelmét és ennyire érdekli őt.
   - Egy lányról szól, aki új városba költözik a szüleivel, majd mikor azok meghalnak, egyedül marad. Megismerkedik egy lánnyal, akiről később kiderül, hogy a dédnagyanyja, ám mégis úgy néz ki, mint egy vele egykorú lány. Végül kiderül, hogy a csaj vámpír, ezért sosem öregedik meg. Sosem lesz egy ránca sem. Hát nem tök jó? - kérdezi hatalmas mosollyal az arcán.
   - Az... tök jó... azt hiszem - válaszolom nem túl nagy lelkesedéssel, mire már bent is van a tanár.
   - Szerbusztok. Nos, a mai nap a sötét középkorról fogunk picit beszélni - mire kimondja az utolsó szót, már kopognak is az ajtón, amire én öntudatlanul is elmosolyodom.
   - Elnézést a késésért - mosolyog szerényen a tanárnak. - Épp...
   - Programod volt - fejezi be a mondatot Mr Saltzman.
   - Öhhm, nem. Épp a suli felé tartottam, amikor ugyanis defektet kaptam, ezért ki kellett volna cserélnem a gumit, de azt viszont elfelejtettem, hogy az utolsót is elhasználtam, így gyalog folytattam volna utamat, viszont amikor egy pár lépést megtettem egy velem szemben jövő autó megállt és megkérdezte a sofőr, hogy mi történt. Hát, elmeséltem neki, majd ő adott nekem új kerékgumit, amit segített is rátenni. Én kifizettem neki, aztán gyújtottam a kocsit és jöttem egyenesen ide - mosolyodik el a végén, mivel észrevette, hogy ez azért eléggé hülyén hangzik.
   - Legyen, ülj le, de következőkor el kell hívnod egy italra, hogy beengedjelek - neveti el magát Mr. Saltzman. Italra? Szép kis példamutatás egy tanár részéről.
   - Értettem, főnök - felel vissza Stefan, majd egyenesen a padjához veszi az irányt, közben mindvégig egymást nézzük, majd mikor leül odadob nekem egy kedves "Szia"-t, amit én viszonozok is.

   - Szia! - jön a hátam mögül a hang, miközben a táskámat veszem ki a szekrényemből.
   - Köszöntél már - jegyzem meg, miközben megfordulok és gyönyörű szemeibe nézek.
   - Mi a helyzet Bonnieval? - érdeklődik.
   - Mosdóban van - szögezem le röviden. Persze erre ő elmosolyogja magát.
   - Szóval?
   - Figyelj, nem tudom mi van vele, de tegnap este furcsa dolgokat művelt, azelőtt pedig egy álma is volt, kicsivel miután elmentél. Rólad.
   - Rólam? - ráncolja föl a homlokát, mintha nem értette volna mit mondtam. Ekkor már Bonnie is végez és csatlakozik közénk. Miután őt is beavatjuk a beszélgetésbe, mindent elmondunk Stefannak arról, ami mindkettőnket megrázott tegnap. Az álomról és főleg arról, ami azután történt. Furcsamód, nincs elszörnyedve, inkább megértően bólint mindenre. Ez ismét feltűnik nekem, de nem szólok semmit, biztosan most is csak azt akarja ezzel elérni, hogy Bonnie azt higgye megérti őt és mellette áll.
   - Figyeljetek. Ha bármi kell, vagy bármikor szükségetek van rám, nyugodtan szóljatok - majd két cetlit húz ki a nadrágja zsebéből. - Ez a számom. Csak csörögjetek bárhol, bármikor. Megértettétek?
   - Persze. Köszönjük, Stefan - néz a szemébe Bonnie.
   - Miért segítesz ennyire nekünk?

   - Csupán emlékeztetsz valakire a múltból. Na meg, szeretném, ha biztonságban lennétek - ejti ki humorosan a szavakat, majd mélyen a szemembe néz, mintha olvasni szeretne bennem, majd köszönés nélkül el is viharzik. Bonnieval egymásra nézünk, majd utána. Ugyanarra gondolunk. Utána indulunk és egészen a kijáratig követjük, majd mikor kimegy és elsétál az autójáig, mi is kimegyünk és meghúzódunk a lépcső aljában. Egy ismeretlen fickóval beszélget. A beszélgetés már-már átalakul viszályba. Tehát eléggé jól ismerik egymást. Az idegen arcát nem látom és épp mikor megfordulna, minden elsötétedik előttem.